2014.10.31 08:39

A máriatövis kivonatok biztonságossága 1.

A máriatövis egyes részeit már évszázadok óta használják, mint egy gyógynövényt, amely természetes módon képes javítani a különféle betegségeket. Leggyakrabban a máriatövist azért szedik, hogy megóvját a májat a különféle méreganyagoktól. Az alkoholistáknál és a hepatitis betegeknél is használják a máriatövis kivonatokat, mert ezzel meg lehet védeni a májat a végső károsodástól. Azonban nagyon fontos, hogy beszéljünk orvosunkkal, mielőtt rendszeresen el kezdjük szedni a máriatövis kivonatokat.

Háttér
A máriatövist táplálékkiegészítőként árusítják, amelyben a kivonatok vannak jelen. A folyékony kivonatokból általában naponta 1-2 ml-t érdemes fogyasztani három alkalommal egy nap. Gyümölcslével és vízzel is bevehetjük, ha nem szeretjük az ízét.

Mellékhatások
A gyógynövény biztonságát felülvizsgálva a kutatók megállapították, hogy a máriatövis alapvetően egészséges, viszont esetenként okozhat mellékhatásokat. A legtöbb esetben nyilván nem alakul ki semmilyen súlyos mellékhatás a máriatövis fogyasztása után, ezért nem kell aggódnunk, viszont túl nagy dózisban okozhat kis fejfájást, valamint gyomorpanaszokat, hányást és hasmenést. Néhány ember a máriatövist úgy használja, mint enyhe hashajtó, mivel ezzel rendszeressé lehet tenni a székletürítést.

Sürgősségi tünetek
Ha bármilyen súlyos allergiás reakció lépne fel a máriatövis fogyasztása után, akkor ne használjuk tovább és azonnal lépjünk kapcsolatba az orvosunkkal. Ezen tünetek lehetnek a csalánkiütés, a duzzanat, a légzési nehézség és a szédülés. A mellékhatások ilyen esetben valószínűleg néhány órával a máriatövis kivonat elfogyasztása után jelentkeznek.
 

—————

Vissza


Elérhetőség

mariatovis